Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. A falu mentén egy esős évszakban kiáradt a folyó. A háborgó víz áttörte a gátat, és elárasztotta a falu utcáit. A házak egymás után dőltek össze, mindenki próbálta megmenteni családját, jószágait, kis vagyonkáját. Egyedül a pap nem menekült, nyugodtan ült, és nézte, ahogy a víz egyre magasabbra emelkedik. A falusiak egy csónakkal mentek érte, és így kérlelték:
– Tisztelendő úr, fogja a holmiját, gyorsan szálljon be a csónakba, mert különben elviszi az árvíz, és akkor már nem tudunk magán segíteni!
A pap azonban legyintett:
– Hagyatok csak, én jóban vagyok Istennel, szolgálom őt, ezért bármi történik, ő is vigyáz rám, így nem lehet semmi bajom. Menjetek csak, magatokkal törődjetek!
Másnap a víz annyira megemelkedett, hogy a papnak a templom legfelsőbb ablakába kellett felmásznia, nehogy elvigye az ár. A falusiak újra elmentek érte egy csónakkal.
– Tisztelendő úr, jöjjön velünk, hiszen elviszi a víz, hadd segítsünk magán!
A pap erre csak nevetett.
– Mondtam már nektek, hogy én megegyeztem az Istennel. Életemben szolgálom őt, ezért ő is vigyáz énrám.
Harmadnap már a templom tornyáig ért a víz. A legbátrabb falusiak megint megpróbálták megmenteni, de a pap csak azt ismételgette, ami korábban. Néhány óra múlva a pap elmerült a vízben és mivel nem tudott úszni, belefulladt.
Halála után Szent Péter elé került, és így szólt hozzá nagy mérgesen:
– Nekem egyezségem volt az Istennel, hogyha bajba jutok, segít rajtam, hiszen rendesen szolgálom. Miért nem segített hát mégsem?
Szent Péter erre így válaszolt:
– Ne Istent hibáztasd, hiszen ő háromszor is küldött neked segítséget, de te egyszer sem fogadtad el azt!
GUBANCOK 